Munkahelyi expozíciós határértékek a kockázatértékelésben

dr. Körtvélyessy Gyula 2019-05-06

A SEVESO irányelv olyan kockázatértékelési módszereket ír elő, amely bizonyos, az irányelvben azonosított veszélyes anyagok súlyos baleseti eseménysorok kockázatát elemzik.

Ha áttekintjük Európában a kémiai biztonsági kockázatértékelés történelmét, érdekes hullámzást figyelhetünk meg. Az 1967-es első irányelvben azt határozták, hogy a forgalomban lévő, forgalmazónként 10 kg/év-nél nagyobb mennyiségű anyagokat be kell jelenteni és ezeket listára veszik (ez lett az EINECS lista több, mint 100 ezer anyaggal). Ezt követően – mivel már „ismertek” voltak – mindenki, nemcsak akik bejelentették az EINECS anyagokat, szabadon, kockázatértékelés nélkül forgalmazhatta ezeket.

Az „újakat” azonban csak akkor, ha az előírt fizikai-kémiai, toxikológiai és ökotoxikológiai vizsgálatokat elvégezték velük és a forgalmazó a felhasználásokra elfogadható kockázatértékelést nyújtott be. Ezek lettek az ELINCS anyagok.

Az EINECS anyagok közül kiválasztottak néhányat és azokra az ezzel megbízott tagállami hatóság végzett kockázatértékelést a 793/93 irányelv alapján. Ezek – leginkább a megfelelő adatok hiánya miatt csak igen lassan haladtak: a REACH megindulásáig összesen 141 anyagra készültek el.

Általában több száz oldalasak, angolul, de tanulságos olvasmányok. Az adott anyag vizsgálati adatait összegyűjtötték és ez alapján – sajnos a régi rendszerben – osztályba sorolták, és a jellemző expozíciókra mennyiségi kockázatértékelést végeztek az elfogadható és a várható expozíció kiszámításával és a kettő elosztásával.

Hasonlóan hasznos irodalom az Európai Bizottság által 2016-ban kiadott Általános kockázatelemzési útmutató.

Bár ez a hatóságoknak szól, de a leírt módszer ugyanaz: azonosítani kell a terméket, annak veszélyeit, és megvizsgálni, hogy az milyen kockázatot jelent a felhasználók számára.

Nagyon fontos új elem itt, hogy a kockázatot nemcsak a szokásos kémiai biztonsági veszélyek esetén keresi, hanem akár abban is, hogy egy jogszabálynak nem megfelelő, pl. import termék piacon marad és így szabálytalan versenyelőnyt ad a forgalmazójának a jogszabályt alkalmazókkal szemben. – Nyilván csak olyan termékekről beszélhetnek, melyekre egy jogszabály valamilyen előírást ad, legyen ez valamilyen feladat, pl. regisztráció, bejelentés elvégzése, vagy valamilyen határérték betartása, vagy valamilyen felhasználás megtiltása.

Európa az elfogadható munkahelyi belélegzési expozíciókra részben kötelező, részben javasolt (indikatív) határértékeket adott ki több irányelvben. A tagországoknak ezeket vagy azonos módon át kellett venniük, vagy szigorúbb kötelezőhatárértéket kellett a nemzeti rendeletekben megállapítaniuk. Nálunk ezeket a 25/2000 EüM-SzCsM rendelet sorolja fel az I. mellékletében.

A REACH rendelettel a kockázatértékelés feladatát az adott anyagot gyártókra vagy importálókra tették át.

Az alapelv nem módosult, a becsült és az elfogadható expozíció aránya az egyes végpontokra a kockázati arány. Az elfogadható expozíciót mind az egészségi mind a környezeti végpontokra ún. DNEL (származtatott hatásmentes szint) és PNEC (becsült hatásmentes koncentráció) értékekben adták meg a regisztrációs dokumentumokban. Ezeket az Ügynökség közzétette a regisztrációs adatbázisban.

Milyen anyagra vonatkozik a kockázatértékelés?

Tudott, hogy vannak a veszélyességen alapuló pontozásos kockázatértékelések, melyek egyszerűségüknél fogva nagyon népszerűek, de mostani tárgyalásunkban kifejezetten a határértékeken alapuló kockázatértékelést tárgyaljuk. Több szervezet állított fel a veszélyességek közti „sorrendet” pl. az alábbiak szerint:

  • Legveszélyesebb anyagokat:
    • Karcinogén-mutagén-reprotoxikus 1A, 1B, Skin Sens. 1A, 1, Inhal. Sens. 1A, 1, 1B, STOT SE 1, Skin Corr. 1A, Acute Tox. 1, 2
  • Közepesen veszélyes anyagokat:
    • CMR 2, STOT SE 2, 3, Skin Sens. 1B, Skin Corr. 1B, 1C, Eye Dam. 1, Eye/Skin Irrit. 2 STOT SE 3-mal együtt, Acute Tox. 3
  • Kevésbé veszélyes anyagokat:
    • Eye Irrit. 2, Skin Irrit 2, STOT SE 3

Azt világosan kell látni, hogy egy tudományos alapon álló kockázatértékelésnek az anyagokra kell vonatkoznia. A fenti általános sorrendet leszámítva, nem sok értelme van egy keverékkel történő munka kockázatáról beszélni. Belégzéskor ebből nyilván valamilyen – illékony – anyago(k) fog(nak) a szervezetünkbe kerülni és a bőrünkön keresztül is adott anyagok diffundálnak át, vagy irritálják.

Ebből következőleg pl. az UVCB anyagokra, mely több és változó arányú anyagösszetevőből állnak, nem lehet kockázatot értékelni (pl. a regisztrációban sem adnak meg rájuk DNEL vagy PNEC értéket). Természetesen pl. egy olajszármazékkal való munkánál az összes benne lévő egyedi szénhidrogén megjelenik a légtérben és nem lehet megmondani, hogy mondjuk a mért benzol a festék hígításánál felhasznált lakkbenzinből, a ragasztó szénhidrogén oldószeréből, vagy az utcán gördülő autó kipufogójából származik-e. A benzoltartalmak és a felhasználási körülmények (pl. hőmérséklet, diszperzív felhasználás) ismeretében lehet eldönteni, hogy melyik a legszámottevőbb.

A legtöbb kémiai biztonsági követelmény a céghez bevitt, az adott címkével azonosított anyagokra vagy hasonlóan a keverékeknek például a biztonsági adatlapban meghatározott komponenseire vonatkoznak. Ezeket kell regisztrálni, bejelenteni, ezeknek kell engedélyekkel rendelkezniük stb. De munkavédelmi szempontból, a dolgozó szempontjából az összes többi, tehát a szennyezésként jelenlévő, vagy a felhasználásnál képződő anyagok is ugyanúgy kockázatot jelentenek. Nem beszélünk itt a haváriák alatt képződő, gyakran igen veszélyes anyagokról, akár az égéstermékekben, akár egy megszaladt reakció nemszokásos termékeiben lelhetők is ezek fel.

A munkavédelem csak a munkahelyen, az előbbiek szerint található anyagok kockázatára készül fel. A REACH által előírt, kémiai biztonsági elemzésnek hívott kockázatértékelés elvben a teljes életciklust vizsgálja, tehát azzal is foglalkoznia kell(ene), hogy

  • az anyag milyen kockázatot jelent, mikor árucikk szerkezeti anyagává válik. Például a nikkelből saválló mosogató, vagy övcsat ötvöző anyaga lesz és allergiás reakciókat válthat ki.
  • vagy a felhasználáskor vagy a hulladék fázisban kémiailag átalakul és azoknak az anyagoknak milyen a kockázata. Például a polisztirol hablemezben a habosítóból képződő formamid, vagy ez az oka annak, hogy a PVC olyan sok felhasználó kitiltja.

Sok előírás vonatkozik az árucikkekben lévő anyagokra, amik emiatt komoly jogi kockázatot jelenthetnek. Ennek legegyszerűbb példái a már közel 200 anyagból álló jelöltlista, melynek jelenlétét 0,1% felett jelezni kell a terméket átvevőnek és kérésre a lakosságnak. De az élelmiszerekkel vagy gyógyszerekkel érintkező termékekre is szigorú jogi előírások vonatkoznak. Végül komoly piaci kockázatot jelenthet a fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások által kiadott un RSL, a tiltott anyaglista be nem tartása. Itt gyakran akár több ezer darab anyagra vonatkozó ppm-es limitek betartása igen nehéz feladat elé állíthatja a szállítókat is, de a vizsgálatokat végző cégeket is.

Mennyiségi vagy minőségi kockázatértékelés

Ez a vita örök és csak adott anyagnál és helyzetnél eldönthető. Például a fenti, veszélyességre vonatkozó „sorrend” nagyon alkalmas arra, hogy ezzel egy túl nagyszámú termékkel foglalkozó cégnél eleve kiszűrjék azokat, melyekkel – mint kevésbé veszélyesekkel – a kockázatértékelésben nem foglalkoznak.

Nyilván az eleve csak igen kis mennyiségben jelen lévő anyagokra már egy egyszerű becslés is bemutathatja, hogy a gőznyomásuk alapján a légtérbe kerülnek, akkor is a koncentráció messze a határérték alatt van.

De azt is látni kell, hogy van az anyagoknak egy olyan csoportja – és ez pont a fenti „sorrend” legveszélyesebb csoportba eső veszélyességű része – melyeknél elvileg nem lehet szó limitekről, mert már igen kis mennyiség is jelentős kockázatot jelenthet. Tipikusan ilyenek az érzékenyítő besorolású anyagok: egy arra már beérzékenyedett egyénnél akár néhány molekula is igen erős hatást válthat ki. Nem véletlen, hogy a jogalkotók is az elmúlt években előtérbe helyezték az ezekere vonatkozó szabályozást. Ilyen volt például a besorolási százalékot el nem érő mennyiségű érzékenyítő anyagot tartalmazó keverékekre a kiváltási határérték bevezetése: a besorolási százalék tizede fölötti érzékenyítőket is már a címkére és az adatlap 3.2. alpontjába kell írni, hogy az ezekre már érzékeny egyének messze elkerüljék a terméket. Ezekre minőségi kockázatértékelés érvényes, melyet az Ügynökségi honlapon írnak le részletesen.

Ugyanez a helyzet a PBT és a vPvB anyagoknál a környezeti kockázatértékelésben. Mivel ezek nem bomlanak le a környezetben, ráadásul az élő szervezetekben fel is halmozódnak, elvileg nem létezhet rájuk kibocsátási határérték. Kibocsátásukat a műszakilag lehetséges minimumon kell tartani, ahogy ez a „Tájékoztatási követelmények és a kémiai biztonsági értékelés” útmutató R11 3. alfejezetében szerepel.

A cikket teljes terjedelmében a Veszélyes Anyagok szaklap 2019. március-áprilisi számában olvashatja.