Az építőipar bővülése idén elérheti 21 százalékot, jövőre azonban jelentősen visszaeshet egy előrejelzés szerint

Forum Media 2019-06-26

A magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 21 százalékkal bővülhet, ugyanakkor 2020-tól már lassul a gazdaság növekedése, az építésgazdaság teljesítménye pedig jelentősen visszaeshet - ismertette Varga Dénes közgazdász, kutatásvezető a független Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás eredményeit.

A konvergenciaprogramhoz képest - amelyben 4 százalék feletti GDP bővülés szerepel a következő öt évben - az Építési Piaci Prognózis 2020-ban 2,2 százalékos, 2021-ben 3,5 százalékos, 2022-től pedig évenként 2-2,5 százalék körüli növekedést jelez előre - mondta.

A prognózis szerint a kormány mozgástere továbbra is nőni fog, ugyanis a 2 százalékos bővülés körülbelül 840 milliárd forintos GDP-növekedést jelent.

A szakember szerint magyar gazdaság teljesítményét a külföldi tényezők közül vélhetően nagyban befolyásolja majd a német gazdaság lassulása, a belföldiek közül pedig az építésgazdaságban bekövetkező, 2020-ra várt 16 százalékos visszaesés.         Az ágazat jövő évi teljesítményét a közgazdász szerint az 5 százalékos áfa körül korábban kialakult bizonytalanságok is befolyásolják, ugyanis mindezek miatt több építőipari cég is a tervezettnél sokkal korábban adta át vagy még idén átadja beruházást, így 2020-ra jelentősen lecsökken az átadásra váró lakások száma.

Varga Dénes megjegyezte, hogy a kedvezményes lakásáfával a költségvetés legalább 300 milliárd forint bevételről mondott le, a támogatás azonban döntő részben nem a lakáshasználókhoz, hanem a lakásprojektek gazdáihoz került.

Az Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás magába foglal egy reprezentatív felmérést is, amelyben 306 építőipari vállalkozás (kivitelezők, beruházók, építészek) és önkormányzat vett részt.

Varga Dénes elmondta, hogy a megkérdezettek az előző években készített felmérés eredményeihez képest jóval pesszimistábban ítélik meg az ágazat helyzetét. Legnagyobb arányban a közép-magyarországi régióban működő építőipari cégek jelezték előre, hogy jövőre az építőipar stagnálásával, visszaesésével számolnak.     Varga Dénes előadásában kitért a lakás és a jövedelem viszonyok összehasonlítására is. A szakember szerint pozitívum, hogy a kormány felismerte a kapcsolatot a demográfiai helyzet és a lakhatás támogatása között, ezt támasztja alá a családi otthonteremtési kedvezmény és a családvédelmi akcióterv is. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a támogatás mértékét a három gyermekes családok esetében túlzónak tartja, ugyanis a szakember szerint a három gyermeket nevelő, illetve a 3 gyermeket vállaló családok több mint 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülnek.     Az Építési Piaci Prognózis független középtávú előrejelzés, amelyet ötödik alkalommal készített el a Build Communication Kft. és Varga Dénes közgazdász közösen.

Forrás: mti