Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2020. első félévi ellenőrzési terve

Forum Média 2020-02-28

Az ÁSZ 2020. évi ellenőrzési terve nagy hangsúlyt helyez a központi költségvetés és az állami vagyongazdálkodás ellenőrzésére, illetve megkezdi a hulladékgazdálkodás rendszerének ellenőrzését. Folytatódik a pártok, pártalapítványok, illetve az alapítványok és közalapítványok ellenőrzése.

Újabb ellenőrzés indul a Magyar Nemzeti Banknál és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve folytatódik a kórházak ellenőrzése, valamint a szegénységi küszöb alatt élők felemelése érdekében tett intézkedések értékelése. A kockázatértékelésen alapuló, új technológiákkal induló ellenőrzései során az ÁSZ a „polcról is leemelhető”, alapvető dokumentumokat kér be az ellenőrzöttektől, mindamellett hogy növeli az egyes területek ellenőrzési lefedettségét. Az ÁSZ továbbra is kiemelt figyelmet fordít az utóellenőrzésekre, valamint a korrupciós veszélyek ellen védettséget biztosító integritáskontrollok értékelésére. Az Állami Számvevőszék 2020. első félévi ellenőrzési tervét Domokos László, az ÁSZ elnöke 2019. december  17-én, az Országházban adta át Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének.

Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tervének közzététele az ÁSZ átlátható működésének egyik alapköve. Az ÁSZ honlapján már elérhető, nyilvános ellenőrzési terv a korábban már megkezdett, még folyamatban lévő, valamint a 2020 első félévében újonnan induló ellenőrzéseket tartalmazza.

Fókuszban a központi költségvetés és az állami vagyongazdálkodás

2020 első félévében kiemelt feladatként megkezdődik Magyarország 2019-es központi költségvetése végrehajtásáról készített zárszámadás ellenőrzése. Továbbá az ÁSZ törvényi kötelezettségének eleget téve véleményezi a 2021. évi költségvetési törvényjavaslatot, munkájával támogatva az Országgyűlést jogszabályi követelményeknek megfelelő költségvetési törvény megalkotásában és elfogadásában. Az ÁSZ költségvetéssel kapcsolatos ellenőrző tevékenysége hozzájárul a költségvetési tervezési és végrehajtási folyamatok átláthatóságához is.

A költségvetési folyamatok értékelése mellett kiemelt jelentőségű az államháztartás körébe tartozó vagyon kezelésének, a vagyonnal való gazdálkodásnak, a szervezetek vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenységének az évenkénti ellenőrzése. Az ÁSZ megkezdi az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek 2019-re vonatkozó ellenőrzését. A hulladékgazdálkodás rendszerének ellenőrzésével az ÁSZ arra keresi a választ, hogy a hulladékgazdálkodás szabályozási és szervezeti rendszerének kialakítása és működtetése biztosítja-e a közfeladat megfelelő, eredményes és hatékony ellátását. Mindemellett folytatódik a nemzeti (állami és önkormányzati) tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzése.

Folytatódik az ellenőrzők ellenőrzése

2020 első félévében ellenőrzés indul a Magyar Nemzeti Banknál, valamint az ÁSZ megkezdi a Szanálási Alap pénzügy-számviteli ellenőrzését. Utóbbival az ÁSZ hozzájárul a pénzügyi szektorban az intézményi válságkezelésre létrehozott pénzügyi stabilitási védőháló elemének megerősítéséhez. Az ÁSZ 2020 első félévében tovább folytatja azon szervezetek gazdálkodásának, működésének ellenőrzését, amelyek maguk is végeznek ellenőrzési, felügyeleti tevékenységet. Ennek keretében folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a társasági adóval kapcsolatos feladatellátás ellenőrzése.

Górcső alatt a pártok és alapítványok gazdálkodásának ellenőrzése

Alapvető jogállami érdek és a közpénzeket érintő korrupció elleni védettség érdeke, hogy a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől és a támogatóiktól kapott pénzekkel. Az ÁSZ törvényi felhatalmazás alapján – a kétéves gyakoriságnak megfelelően – folytatja a költségvetési támogatásban részesült pártok és pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzését. Az ÁSZ törvényi előírásnak megfelelő ütemezés alapján hét párt (Demokratikus Koalíció, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Lehet Más a Politika, Magyar Liberális Párt - a Liberálisok, Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd Magyarországért Párt, valamint a felszámolás alatt lévő Együtt - a Korszakváltók Pártja) és pártalapítványaik 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzését folytatja, valamint négy párt (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt, Momentum Mozgalom és Magyar Kétfarkú Kutya Párt) és pártalapítványaik 2018-2019-re vonatkozó ellenőrzését kezdi meg 2020 első félévében. Az alapítványok és közalapítványok ellenőrzésével az ÁSZ hozzájárul ahhoz, hogy a közpénzeket a civil szervezetek is átlátható módon használják fel.

Ellenőrzések a szociális és családtámogatási területen

Nemzetközi ellenőrzés keretében 2020 első félévében folytatja az ÁSZ a szegénységi küszöb alatt élők felemelésére tett intézkedések ellenőrzését. Folytatódik a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap ellenőrzése, mely rávilágít arra, hogy a családtámogatási szakterület és a pénzügyi szakterület kontrolljai kialakítása és működtetése megfelelően történt-e, valamint hogy a kormányhivatalok a korábbi ÁSZ ellenőrzések által feltárt – családtámogatási ellátásokkal összefüggő – hiányosságok megszüntetésére intézkedtek-e, és az érintettek elégedettek-e a nyújtott szolgáltatásokkal.

Az ÁSZ 2020. első félévi ellenőrzési terve itt érhető el teljes terjedelmében.