A napi és heti munkaidő tartamának felső határa – Az Európai Unió Bíróságának ítélete a C 585/19. sz. ügyben  

Forum Média 2022-06-07

A napi és a heti munkaidő fogalma, mértéke és jogszerű alkalmazása az Európai Unió által szabályozott munkavégzésre irányuló jogviszony kulcskérdései. A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény általános megközelítésében rendelkezéseit Magyarország és az Európai Unió jogrendjével összhangban kell értelmezni.

Jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a bukaresti törvényszék a Bukaresti gazdaságtudományi akadémia és a román közoktatási minisztérium humántőke operatív programért felelős közreműködő szervezete ügyében egy finanszírozási program keretében az egy adott személy által naponta teljesíthető munkaórák legmagasabb számának az ESZA általi be nem tartása miatt alkalmazott pénzügyi korrekció tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztette elő az Európai Bírósághoz.

 

A törvényszék kérdése arra irányult, hogy a munkáltató és az ugyanazon munkáltatóval aláírt munkaszerződés esetén is   alkalmazni kell –e a 2003/88 irányelv[1] által a munkanap és a munkahét tartamára előírt korlátokat, vagy e korlátokat „szerződésenként” kell alkalmazni, és ezért minden egyes munkaszerződés vonatkozásában vizsgálni kell e korlátok esetleges túllépését.

 

A jelen ügy hátterét, lényegében ezek a jogkérdések képezik amelyben az EUB-nak először nyílit alkalma a 2003/88 irányelv egyes rendelkezései értelmezésének pontosítására, amely rendelkezéseket az említett szempontból a különböző tagállamokban különbözőképpen alkalmaznak.

 

Az ügyben észrevételeket terjesztett elő  a belga, a dán, a lett, a holland,  az osztrák,  a lengyel, a finn és a norvég kormány, továbbá az Európai Bizottság.

 

Az EUB határozata szerint a munkaidőszervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének 1. pontját és 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ha egy munkavállaló ugyanazon munkáltatóval több munkaszerződést kötött, az e 3. cikkben előírt minimális napi pihenőidő e szerződések összességére alkalmazandó, nem pedig különkülön minden egyes említett szerződésre.

 

Összegezve, a 2003/88 irányelv célja hogy a munkahelyi biztonság és egészség védelmének javítására irányuló minimumkövetelményeket állapítson meg, amely cél többek között a munkaidőre vonatkozó nemzeti rendelkezések közelítése révén érhető el.

 

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett, a munkaidőre vonatkozó kérdések megválaszolása során az EUB ezen irányelv védelmi célját követte, különös tekintettel arra, hogy a munkavállalók a munkáltatóval kötött szerződéses jogviszonyban gyengébb helyzetben vannak.

 

E célok elérése érdekében a 2003/88 irányelv rendelkezései meghatározzák a minimális napi és heti pihenőidőt, valamint a munkahét átlagos tartamára vonatkozó, a túlórát is beleértve 48 órás plafont határoznak meg.

 

Ezen előírások révén ültették át az Alapjogi Charta 31. cikkét, amely – miután (1) bekezdésében elismeri, hogy „[m]inden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez” – a (2) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy „[m]inden munkavállalónak joga van a munkaidő felső határának korlátozásához, a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz”. E jog közvetlenül kapcsolódik az emberi méltóság tiszteletben tartásához, amelyet a Charta az I. cím alatt szélesebb körben rendel védeni.

 

Az irányelv rendelkezései nem értelmezhetők a munkavállalókat illető jogokat korlátozó, megszorító módon. Az e jogokkal való rendelkezés nem utalható a munkavállaló szándéka körébe, a nemzeti jogalkotó és végső soron a munkáltató tehát bármiféle eltérési lehetőség nélkül köteles elismerni és biztosítani azokat, kivéve, ha az eltérés lehetőségét maga a 2003/88 irányelv kifejezetten előírja.


Az EUB jelen ítéletében foglalt értelmezése tiszteletben tartja az Európai Unió Alapjogi
Chartájának 47. és 48. cikkében, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről
szóló európai egyezmény 6. cikkében kimondott tisztességes eljáráshoz való jogot.


Az EUB jelen ítéletével a felek tagállami bíróság előtti jogvitáját nem döntötte el, csupán az e bíróság által kért jogértelmezésre irányuló kérelemnek tett eleget. Az ügy -az EUB határozata alapján történő- elbírálása az előterjesztő bíróság feladata.

Jelen határozata a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti.

 

Az esettanulmány teljes terjedelmében a Munkaügyi Kódex c. kiadványhoz kapcsolódó online felületen olvasható, írta dr. Ferge Zsigmond.

 

[1]  A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv).